2017. augusztus 20., vasárnap

Adj, király, katonát! - regionális döntő zajlott hétvégén Kolozsváron


A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett csoportos ifjúsági vetélkedő partiumi és közép-erdélyi résztvevőinek regionális döntőjére került sor szombaton, 2012. március 17-én, Kolozsváron. A rendezvénynek az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) Ifjúsági klubja adott otthont. 
 
Az idén hatodik alkalommal megszervezett vetélkedősorozat keretében idén 51 erdélyi településen szerveztek helyi elődöntőt. Az innen továbbjutott csapatok egyharmada pénteken érkezett a kincses városba. A program délután ismerkedéssel, közös vacsorával kezdődött.
 
Szombaton, miután minden település képviselői megérkeztek, Rácz Norbert megnyitotta a rendezvényt, és üdvözölte a MIT nevében a gyermekeket, azok kísérőit, illetve az érdeklődő résztvevőket. A vetélkedő célját, létrejöttének körülményeit felelevenítve hangsúlyozta a nagycsalád szerepét, annak fontosságát, majd bemutatta a bíráló biztosokat. Gergely Noémi  az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet képviselőjeként, Nyeste Tünde az Erdélyi Magyar Ifjak képviselőjeként, Sipos Zoltán az Új Magyar Szó újságírójaként alkották a zsűrit. 
 
Rácz Norbert játékvezető társa Fülöp Júlia lelkésznő volt. A vetélkedő próbáinak levezetésében, a megfelelő hangulat megteremtésében munkájukat lelkes csapat segítette, akik szerepjátékokat játszottak, a gyerekek nagy örömére.
 
A teremben vetélkedő háromfős családoknak több érdekes próbát kellett kiállniuk. A gyermekek többsége alapos felkészültségről, ügyességről és talpraesettségről tett bizonyságot. A próbák sokszínűsége alapján is kiderült: e vetélkedő legfőbb célja a családszemlélet közvetítése, a közösen átélt izgalmak nyomán a csapatban való összetartozás érzésének erősítése.
 
A szombati próbasorozatot késő délután az eredményhirdetés és díjkiosztás zárta. Támogatóink és a szervezők jóvoltából minden gyermek vehetett át ajándékot. Minden résztvevő idén nyáron a székelyföldi Hun táborba hivatalos, amit Bardócz Csaba Adj, király, katonát! vetélkedő programfelelőse szervez a döntősöknek.
 
Az eredményhirdetést követően Bozsó Imre Lehel a Magyar Ifjúsági Tanács elnöke megköszönte a fiataloknak a részvételt, tanáraiknak és tanítóiknak az eredményes munkát és arra buzdította a fiatalokat, hogy a jövőben is vegyenek részt a vetélkedőn.
 
A kolozsvári regionális döntőn első három helyezést elért csapatok:
I.helyezés: Testvérördögök: Koch Vivien (Nagybánya), Begy Edina (Máramarossziget), Gombási Levente Ferenc (Torda)
II. helyezés: Összetartó testvérek: Búzás Tamás (Margitta), Futó Bence (Magyargoroszló), Kovács Richárd (Szilágypanit)
III. helyezés: A király katonái: Czira Xénia (Bálványosváralja), Zoltán Beáta (Nagyvárad), Domokos Ábel (Magyargoroszló)
 
MINDENTelDöntő-be jutottak:
 
Koch Vivien (Nagybánya)
Begy Edina (Máramarossziget)
Gombási Levente Ferenc (Torda)
Kovács Richárd (Szilágypanit)
Futó Bence (Magyargoroszló)
Bordás Máté (Margitta)
Maidic Henriett (Nagybánya)
Domokos Anita (Magyargoroszló)
Búzás Tamás (Margitta)
Nagy Renáta (Szilágysomlyó)
Vitéz Andrea (Kaplony)
Murgui Orsolya (Székelyhíd)
 
A rendezvény megszervezésében támogatást nyújtottak: a Bethlen Gábor Alap, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi IKE, az ODFIE, a Communitas Alapítvány. Az Adj, király, katonát! vetélkedő székelyföldi résztvevőinek regionális döntőire március 24-én Marosvásárhelyen és március 31-én Kézdivásárhelyen kerül sor. A MINDENTelDöntő április 28-án lesz megtartva Kolozsváron. Idén a vetélkedőn Erdély 50 településén mintegy 3000 gyermek vett részt.
 
MIT-sajtóiroda
 
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2013-01-22