2017. június 29., csütörtök

Hamarosan startol a 9. EMI-tábor

Az EMI-tábor az elmúlt években sikeres nemzetpolitikai műhellyé nőtte ki magát, így idén sem hiányozhatnak a rendezvény programjából a fontos közéleti témák, történelmi előadások és kerekasztal-beszélgetések.
 
9. EMI-tábor első napján, augusztus 7-én, Balogh Gábor történész tart előadást a két világháború közötti magyar revíziós tervekről, augusztus 9-én (pénteken) pedig Raffay Ernő beszél Ady Endre és a szabadkőművesség kapcsolatáról. Augusztus 10-én És mégis élünk – Fejezetek az ezredéves magyar-gyűlölet történetéből címmel tart előadást Bakay Kornél történész, régész, majd Illésfalvi Péter hadtörténész az erdélyi bevonulásról és a korabeli honvédelmi rendszerről beszél az érdeklődőknek. Nem lesz hiány a közélet aktuális problémáival foglalkozó előadásokból sem, hiszen augusztus 8-án, az idén húsz éves Neptun-botrány kerül terítékre, amikor Bodó Barna politológus, az RMDSZ volt ügyvezető alelnöke, Borbély Imre volt parlamenti képviselő, Borbély Zsolt Attila politológus és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, volt parlamenti képviselő elemzi a két évtizede lezajlott találkozó közéletben betöltött szerepét. Augusztus 9-én az Európai Parlament kisebbségpolitikája és a 2014-es választás kapcsán Balczó Zoltán parlamenti képviselő (Jobbik) és Szilagyi Zsolt, Tőkés László EP-képviselő irodavezetője tartanak előadást. Az EMI-tábor utolsó napján az autonómiáé lesz a főszerep, hiszen – a Székely Nemzeti Tanáccsal partnerségben – összeállított programkínálatban helyet kapott a katalán Marc Gafarot i Monjó, aki beszámol a katalán önrendelkezési harc jelenlegi állapotáról, valamint, ezzel párhuzamosan, elemzi a székely autonómia-törekvéseket is. A komoly témák mellett lehetőség lesz a kikapcsolódásra és az önfeledt szórakozásra is, hiszen péntek délután ismét sor kerül Berecz András mesemondó előadására. Mivel a 9. EMI-tábor programkínálata és a meghívottak listája folyamatosan bővül, így érdemes a fejleményeket nyomon követni.
 
Csép Sándor-sátor és a megszokott programok
 
Az idei évben az EMI-tábor szervezői úgy döntöttek, hogy a Szórványért és népesedés sátrat a nemrégiben elhunyt Csép Sándorról nevezik el, ahol olyan témákkal találkozhatnak az érdeklődők mint a gyermekvállalás kérdése, a szórványvidékek támogatása, a dél-erdélyi és a moldvai magyarság helyzete és kilátásai. Mindezek mellett, idén is működnek a különböző tematikus sátrak (Ifjúsági és művészsátor, a Kézműves sátor, a Keskeny út sátor stb.), a legkisebb táborozók pedig a Gyereksátorban tölthetik el hasznosan az idejüket. Nem maradnak el a délutáni borkóstolók sem, és a nap végén a Kis-színpadon is különleges produkciókkal találkozhatnak a táborozók.
 
Kárpátia, Edda, Hooligans és még sokan mások
 
Esténként minőségi magyar élőzenére bulizhatnak a látogatók, hiszen a tábor zenei kínálatából idén sem hiányozhat a Kárpátia és az Ismerős Arcok zenekar, de fellép az Edda Művek, az Ossian, a Depresszió és a Dalriada is. Néhány év kihagyás után újra az EMI-tábor színpadára lép a Romantikus Erőszak, az erdélyi magyar zenét pedig a Transylmania és a Knock Out képviselik. A fesztivál zárónapján a Hooligans zenekar szórakoztatja majd a résztvevőket.
 
 
Tavalyi árak és csoportos kedvezmények
 
Mivel az EMI-tábor belépői idén sem drágultak, így a tavalyi évhez hasonlóan, 21 RON-ba kerül a napijegy, míg 93 RON-ba az egész hétre (öt napra) szóló belépő. 2013-ban is lesz családi jegy, mely megvásárlásával kedvezményesen vehetnek részt a magyar családok: két felnőtt és egy gyerek belépőjének megváltásával a további gyerekjegyek megvásárlásától eltekintenek a szervezők. A Dorka Panzió terültének kiépítettsége megfelelő körülményeket biztosít a gyerekekkel érkező táborozóknak is. A Gyereksátor mellett a panzió játszótere is várja a játékos kedvű csemetéket. Újdonság idén a csoportos kedvezmény, melyben azok részesülhetnek, akik 15-25 fős csoporttal érkeznek az EMI-táborba. A kedvezményes belépő így 73 RON-ba kerül. A csoportok előzetesen, július 31-ig, kell jelentkezzenek a gy.szilard@yahoo.com e-mail címen egy listával, mely tartalmazza a résztvevők nevét és személyi számát.
 
Kiadó szobák és bővülő programkínálat
 
Idén is különböző szálláslehetőségek közül válogathatnak azok, akik nem szeretnének sátorozni az EMI-tábor öt napja alatt. A tábor környékén kulcsos házakban és panziókban is lehet szállást foglalni, melyeknek ára 30 és 90 RON/fő/éjszaka között mozog. Érdeklődni Horváth Enikőnél lehet a +40 747 30 48 08 telefonszámon vagy a horvath.mitzi@yahoo.com e-mail címen.
 
 
Az idő előrehaladtával a szervezők egyre inkább véglegesítik a programkínálatot, melyet – egyéb, hasznos információkkal együtt – megtalálhatnak a www.emitabor.hu/erdely címen.
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2014-01-20