2017. augusztus 20., vasárnap

Nők napján is Adj, király, katonát! második regionális döntő

          Nők napján, Nagyváradon zajlott a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett, idén nyolcadik alkalommal induló Adj, király, katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő második regionális döntője. A rendezvényre a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében került sor, helyszínen 17 csapat versenyzett a döntőbe való jutásért.
         A helyszínre érkező résztvevőket és kísérőtanárokat, szülőket a MIT és a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének lelkes csapata fogadta. A beszédek rendjén a MIT részéről Fancsali Barna elnök köszöntötte az egybegyűlteket, valamint Fülöp Júlia az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet elnöke, aki egyben az elődöntők programfelelőse.
        A gyerekek felkészültségét, valamint ügyességét három zsűri is pontozta, Fellner Henrietta ( pedagógus,  a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete részéről ), Konrád Tamás (oktató, a Csillagocska Alapítvány részéről), valamint Nagy József Barna (régióelnök, Erdélyi Nemzeti Tanács részéről) személyében.
        A bemutatkozás után indulhatott a verseny, amelyen minden családnak kilenc próbát kiállva kellett „megvédeniük országukat és felvidítaniuk a királyt”. A szöveggyűjtemény meséire alapozó feladatok elsősorban kreativitást, csapatmunkát igénylő próbák voltak. A próbák gördülékeny levezetését, valamint a vetélkedő vidám hangulatát a lelkes műsorvezető csapat, valamint a felkészítő tanárokból, kísérőkből érdeklődőkből álló közönség biztosította.

      A vetélkedő során úgy a tudást, mint az ügyességet is pontozta a zsűri, számos próba épült a mesefüzet anyagára, valamint a diákok egyénileg is kitöltöttek egy feladatsort. Az április 26-i kolozsvári MindentEldöntőre az első csapat jutott tovább, valamint az első tíz személy, aki a legmagasabb pontszámot érte el az egyéni írásbeli teszten.
Az Adj, király, katonát! nagyváradi elődöntőjének díjazottjai:
Csapatok:
I. hely: Hétszűnyű Kapanyányimonyók csapat: Batiz-Kis-Bandi Réka (Bánffyhunyad), Kőrössy Dávid (Nagyvárad), Mátyás Dániel (Domokos)
II. hely: Hun tulipánok csapat: Kólya Kinga (Nagyvárad), Prentel Szende (Zerind), Gergely Anita-Barbara (Domokos)
III. hely: Togánok csapat: Mosdoczi Eszter (Kaplony), Pálfi Imre (Margitta), Zsámbok Emese Mária (Zimándújfalu)
Az írásbeli teszten a legjobban teljesítő tíz fő továbbjutott a döntőre:
Agócs Gábor (Margitta)
Domokos Krisztián (Magyargoroszló)
Futó Bence (Magyargoroszló)
Lajos István Dániel (Nagybánya)
Vicsai Noémi (Nagybánya)
Gergely Anita-Barbara (Domokos)
Mátyás Dániel (Domokos)
Rácz Réka (Szamosardó)
Sepler Kinga (Kaplony)
Zsámbok Emese Mária (Zimándújfalu)  

 
      Márciusban még két regionális döntőre kerül sor, amelyek 22-én Gyergyószentmiklóson és 29-én Baróton lesznek megszervezve. Köszönet a Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezetének a szervezésben és kivitelezésben nyújtott segítségéért. A rendezvényt támogatta a Bethlen Gábor Alap.


Nagyvárad,
2014.03.08.


MIT-sajtóiroda

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.752602274759381.1073741847.169703746382573&type=1


Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2014-03-12