2017. augusztus 20., vasárnap

Erdélyi szállásadók jelentkezését várjuk a Határtalanul! programhoz

 
Erdélyi szállások egy helyen a Határtalanul! programhoz
 
Az Apáczai Közalapítvány 2010-ben életre hívta a HATÁRTALANUL elnevezésű programot, amelynek célja, hogy minden magyarországi középiskolás legalább egyszer ellátogasson a szomszédos országok magyarlakta területeire. A kárpát-medencei szintű program erdélyi partnere a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT).
 
A MIT a napokban útjára indította az erdélyi ifjúsági szállásokat összegyűjtő honlapot, melyet a bővülő tartalommal együtt a programot kezelő Apáczai Közalapítvány honlapjáról is el lehet majd érni (www.apalap.hu).
 
A közeljövőben beindítunk egy erdélyi rendezvénynaptárt népszerűsítő honlapot is, melynek célja, hogy az Erdélybe látogató iskolás csoportoknak a kirándulás mellett lehetőségük legyen bekapcsolódni egy éppen zajló ifjúsági vagy más jellegű rendezvénybe. Ez utóbbi egyben jó lehetőség arra is, hogy a magyarországi diákok ne csak helyszínek és útvonalak közül válasszanak, hanem részt vehessenek az adott régió kulturális és ifjúsági életében is.
 
Jelen felhívással szeretnénk eljutni mindazokhoz, akik közösségi tulajdonban levő szálláshelyeket üzemeltetnek (egyházi, alapítványi vendégházak, bentlakások stb.), és szeretnének bekerülni az említett adatbázisba. Az adatok feltöltésére közvetlenül a honlapról is van lehetőség, a következő címen: http://szallas.mitesek.net/?menu=5. Az említett kategóriájú szállások díjmentesen kerülnek be az adatbázisba. Emellett természetesen a szolgáltatói szféra számára is lehetőség van a hirdetésre, melyet 2011. június 30-ig ingyen ajánlunk, ezt követően pedig fizetés ellenében. A feltöltött adatok szervezeti jóváhagyást követően kerülnek fel a honlapra. A feltöltéssel vagy más részlettel kapcsolatos észrevételeket kérjük, küldjék a szallas@mitesek.net címre.
Várjuk jelentkezésüket!
Sándor Krisztina
elnök
2011. május 26.
Utolsó frissítés ebben a menüpontban: 2011-06-06